A Napkirály titkos felesége: Madame de Maintenon

1663 évének egy szép tavaszi délutánján  egy izgatott asszony kopogtatott Morrens asszony párizsi palotájának az ajtaján. Az asszony Scarron költő özvegye volt, régi  gyerekkori ismerőse Angelique de Sance, alias  Morrens asszonynak valamint Athénais de Montespan, királyi udvarhölgynek. 

"Angelique, azért jöttem, hogy megkérjem, kísérjen el. Ez az őrült Athénais fejébe vette, hogy elmegy egy pokolszülte jósnőhöz, tudja, akit csak Szomszédasszonynak neveznek. Azt akarja tudni, fogja-e szeretni a király. Lehet, hogy két buzgó nő imája sem elég, hogy elhárítsa az esetleges rontást, de kettő mégis több, mint az egy. Kérem, kísérjen el bennünket."

És a három dáma elindult a jósnő Szomszédasszonyhoz. Ahogy beléptek, a jósnő különös, zavaros tekintete rabul ejtette őket. Sokáig nézte a három nőt, lebotorkált hozzájuk és megállt madame Scarron előtt. Megragadta a rémült nő kezét, és tenyerét maga felé fordította: 

"Először Ön! - mondta. - Először Önnel foglalkozom. Tengert látok, aztán Fekete Sötétséget és .... és főleg a napot.... igen. A feketeség nyomort jelent, na de a nap... az meg a király! Önt tehát a király szeretni fogja, sőt.... elveszi feleségül!"

A Szomszédasszony jövendölt még Madame Montespánnak is. Megjósolta, hogy őt is fogja szeretni a király, de őt nem veszi el feleségül.

Nos, eddig a történet mese része. Szomszédasszony valóban élt ebben a korban, valóban jósnőként tevékenykedett,  de hogy a jóslatai valóban beteljesedtek-e, vagy csak  a Golon házaspár Angélique   sorozatának egyik könyvében váltak valóra, azt igazából nem tudjuk. 

Madame Scarron viszont valóban a Napkirály titkos felesége lett. Hogyan került ilyen magasra ez a börtönben született, szegény, és alantas származásu nő? Mai napig találgatják az okot a történészek.

Francoise d'Aubigné  1635-ben született egy börtönben, apja, a kicsapongó és feleséggyilkos hugenotta cellájában. Apró gyermekéveit hugenotta nagynénjénél tölti, börtönben mégsem nevelkedhet egy kisasszony. Később apja nemcsak szabadságot, hanem kegyet is nyert a királytól, hiszen Guadeloupe egyik városának kormányzójává nevezték ki.  A kisasszony itt élt szüleivel tízéves koráig, amikor is apja meghalt, ő pedig visszatért Franciaországba, ahol keresztanyja katolikus zárdába rakta, iskoláztatni.  

A lány finom kiasasszonnyá érett a zárdában, csak anyagi helyzete volt kétségbeejtő. Pénze nem volt, a nagynénjének nem kellett, a zárdában is csak cselédnek maradhatott volna ha nem volt illő hozománya. Neki pedig nem hozománya, hanem egy vasa sem volt. Ám ebben az időben, 16 évesen megismerkedett a kor híres költőjével, Paul Scarron-nal, aki több mint húsz évvel volt idősebb a lánytól, de felajánlotta neki, hogy feleségül veszi, ha nem akar a zárdában maradni. A lány nem sokat gondolkodott, a házasságot választotta. 

Ne sírjon fel senki álmában, a festmény Paul Scarron-t ábrázolja.

Madame Scarron hálás volt férjének, amiért nem kellett kolostorban maradnia. Haláláig kitartott mellette, segítette egy irodalmi szalon szervezésében, amelynek a házukban adtak helyet. A férj megtanította feleségét a művelt gondolkodásra és viselkedésre, és bevezette a művészetek, a világ széles körű ismeretének rejtelmeibe. Az asszony könnyen és szívesen tanult, hamarosan baráti kapcsolatok rendszerét építette ki Párizs magas rangú társasági személyiségeivel. Olyan személyek tartoztak baráti köréhez, mint Madame de Montespan, a király szeretője, vagy  a híres írónő, Madame de Sevigné, vagy a később méregkeverőként elhíresült Brinvilliers márkiné, sőt  a híres művelt kurtizán, Ninon, akinek művészeti szalonja nyitva állt a költészetet,  zenét kedvelő arisztokrácia előtt. (A szalon rendszeres látogatója volt La Fontaine,   később Voltaire is.)

Scarron asszony 25 éves korában azonban megözvegyült. Férje hatalmas szellemi örökséget hagyott rá, de ez nem volt pénzre váltható. A fiatal özvegyasszony ott állt egy peták nélkül ismét. Szerencséjére befolyásos barátai elintézték, hogy Ausztriai Anna anyakirályné szerény életjáradékot biztosítson a számára.  Továbbra is eljárogatott Ninon szalonjába, ahol nagyra értékelték finom modorát, kellemes beszédét, és rendelkezett még egy nagyszerű tulajdonsággal: tudott hallgatni, ami nagy kincsnek számított főrangú barátnői között. 

Ám az anyakirályné egy napon elhunyt - ilyen az anyakirálynék sorsa,-  és az életjáradék ezzel megszünt. Scarron asszony barátnői tanácsára kérelmeket adott be a királyhoz, igényelve a férje utáni életjáradékot.  Sőt, el is járt Versailles-ba rendszeresen, hogy a király ott láthassa a kérelmezők sorai között. A királytől kérni nem szégyen, mondogatta mindig. Azonban a király ekkor még figyelemre sem méltatta. 

Versailles gyönyörűséges palotája a parkból nézve. Illetve ez csak a főépület egy része.

Végül Montespan asszony intézte el a királyi járadékot, Scarronné ebben az időben már úgy el volt keseredve, hogy el akart menni társalkodónőnek a Portugál királynéhoz. Montespan asszony nem akarta elveszíteni egy ilyen értékes asszony barátságát,  ezért elintézte a királynál az életjáradékot. (Talán jobban tette volna, ha engedi elmenni, hiszen húsz évvel később Scarron asszony lépett a király ágyába, kidobva onnan Montespannét). 

Madame Montespan és a Napkirály viszonya nem volt titkos.  A hivatalos királynénak 11 szobája volt Versailles-ben, mig Montespan asszonynak húsz. Versialles igazi királynéja Montespan márkiné volt. Szerelmük gyümölcseként 7 gyermek született, akiket a király hivatalosan nem vállalhatott fel, mint az előző kapcsolatából született gyermekeit,  hiszen Montespan asszony házas volt, és hivatalosan a férj lett volna a gyermekek apja. Ezért a gyermekeket titokban kellett nevelni, s kellett egy hallgatni tudó, intelligens nevelőnő. Erre a feladatra tökéletes volt Scarron asszony, aki egy eldugott kastélyban nevelte a királyi gyermekeket.

Közelebbi kapcsolatba itt került a királlyal, aki rendszeresen meglátogatta a gyermekeit.  XIV. Lajos nem véletlenül kapta a Napkirály megtisztelő címet. A király érzékeny volt a művészetre, a költészetre, szerette Moliere drámáit, balett, és szinházi előadásokat tartottak rendszeresen az udvarban.  Nem csoda, hogy a buta Montespanné után, aki csak testiségével tudta elvarázsolni a királyt, a Napkirály lelke szomjazta egy finom, művelt, intelligens nő társaságát, legyen az akár alacsony sorban született. 

A gyönyörűséges királyi szerető: Montespan márkiné

A király és Scarron asszony kapcsolata egyre mélyült. Az asszony itt is felmutatta egyik  legértékesebb tulajdonságát, a jó kapcsolatok kihasználását. A mélyről jövés, a szegénység, nélkülözés megtanította vele, hogy gyümölcsöző kapcsolatokat soha ne hagyjon parlagon heverni. Ha egyszer a király érdeklődik iránta, az érdeklődést  alaposan ki kell használni. 

Hogy milyen módon tudott hatni az abszolutizmus megtestesítőjére, akinek elhíresült mondata: 'Az állam én vagyok"  haláláig jellemezte uralkodását, nem tudni. Az bizonyos, hogy ő vette rá a királyt a királyi fattyak törvényesítésére, és az ebből az alkalomból rendezett ünnepségen Scarron asszony hivatalosan is megjelent.  A király hamarosan kinevezte Maintenon márkinővé, ezzel nyíltan is kimutatta a kegyét az asszony iránt, később ő kapta meg  a trónörökös  körüli szolgálattevő hölgy  címet is, őrjöngött is barátnője, Montespan márkiné emiatt eleget. 

Montespan asszony tudta, hogy csillaga leáldozott. Méregporokat kevertetett, fekete misékre szaladgált a Szomszédasszonyhoz, (hivatalos neve Catherine Monvoisin), végül az ő neve is bekerült a híres mérgezési botrányba ahol sok főrangú nemes hölgy és úr veszítette el a fejét a vérpadon. (Később  egy teljes blogbejegyzést szentelek a mérgezési ügynek- megéri.) Montespan asszony megúszta a dolgot, -elvégre a király hivatalos szeretőjét mégsem lehet lefejezni, - de kegyvesztetté vált. 

Ebben az időben meghalt a királyné, XIV. Lajos  egymás után veszítette el a szeretőjét és a feleségét is, és az érzelmeiben  súlyosan sérült uralkodót Maintenon márkiné teljesen hatalmába kerítette. A "szellemek találkozása' ahogyan az udvar nevezte kapcsolatukat, hamarosan testek találkozása lett, sőt az erős személyiségű asszony rávette a királyt, hogy vegye el őt feleségül. És megtörtént a csoda: A Napkirály, Európa leghatalmasabb uralkodója, aki mindig sokat adott a protokolra, egyszerűen  rangon aluli házasságot köt egy börtönben született névtelen senkivel. Mai napig nem érti senki, hogyan történhetett ez meg. De megtörtént, mégpedig 1683-ban, pár hónappal a királyné halála után.

Maintenon márkiné, itt már titkos királyi feleség

Hogy mennyire volt hatással a politikára, arról sokat lehetne vitatkozni. Neki tulajdonítják a híres Nantes-i edikum visszavonását, amely gyakorlatilag betiltotta a hugenották szabad vallásgyakorlatát. Mivel született hugenotta volt, ma már kételkednek ebben a történészek. Titkos uralkodásának ideje alatt  Versailles-ben az élet sokkal szigorúbb, unalmasabb lett,  az öregedő uralkodó jámbor és istenfélő életet kezdett élni. Nem voltak királyi szeretők többé, nagyböjti időszakban be voltak tiltva a mulatságok és komédiák, még a bálok is. 

A király mindennap több órát töltött el márkiné szobájában kettesben, több feljegyzés is megerősíti ezt. Bizonyára voltak politikai döntések, amelyek Maintenon márkiné sugallatára születtek, de én változatlanul hiszek benne, hogy az erős kezű abszolutisztikus uralkodó haláláig egyedül kormányzott. Követett el hibákat, és ezeket a hibákat próbálja az utókor a márkiné rovására írni. Egy dolog biztos: a legalacsonyabb helyről felfelé és mindig csak felfelé jutni- kevés embernek sikerül az életben. Neki sikerült, nagyasszony lett, királyi szerető, majd feleség, olyan asszony, aki több mint harminc éven  át ébren tartotta egy uralkodó figyelmét és szeretetét.  

A királyt csak halála előtt három nappal hagyta el- a királyoknak egyedül kellett meghalni, - és visszavonult egy általa alapított leánynevelő intézetbe, ahol teljes visszavonultságban élt még négy évet. Az épület Franciaországban ma is áll, ma is iskolaként működik. 

Igaz, vagy nem, állítólag nem sokkal halála előtt egy magas férfi látogatta meg. Maintenon márkiné nem volt meglepve, úgy tűnt, hogy ismerte a férfit. A férfi megkérdezte, hogy érzi magát, mire az asszony válaszolt: "Öreg vagyok". Majd ő kérdezte meg, hogy mi hozta a férfit hozzá. A válasz ez volt: "Azért jöttem, hogy lássak minden  méltót és érdemlegest amit Franciaország tartalmaz."  Ezután kezet csókolt, és  a férfi, - I. Péter,  Oroszország cárja -  elhagyta a szobát.

 

 

 

 

 

 

Forrásanyag: Anne & Serge Golon: Angelique II. kötet,   Antonia Fraser: A napkirály és a hölgyek, Dumas: 1O év  múlva 3, 4 kötet, Vikipédia: Madame de Maintenon, Képek: Vikipédia