Ki ne hallott volna Madame Tussaud-ról, akinek világhírű londoni panoptikumában manapság turisták milliói fordulnak meg? De vajon hallott e valaki Marie Grosholtzról, a svájci származású ambiciózus fiatal nőről, aki a francia forradalom idején egy párizsi siralomházban várta a halált?  Pedig a két személy egy és ugyanaz. Nézzük, hogyan lett egy halálraitéltből a világ egyik leghíresebb asszonya. 

"Megjelenik a börtönparancsnok, kezében lista. Rögtön az egész terem elcsendesedik...... Anyám keresztet vet. A börtönparancsnok olvasni kezd. Minden név után megáll, az áldozatot nézi, látni akarja, hogyan reagál. A lista végére ér. Nem hangzott el a nevünk, ami azt jelenti, hogy megérjük a másnapot a siralomházban. De a teremben lesújtó sírást hallani, ahogy  elítéltek búcsúznak szeretteiktől, ahogy elrángatják őket egymástól. Egy nőt erőszakkal szakítanak el a férjétől, és az asszony könyörög neki, vigyázzon a lányukra. Kezemmel takarom el a szememet;  a mellettem ülő férfi kedvesen szól hozzám:

- Holnap ne üljön előre. Hátul szinte semmit nem lehet hallani. Úgy jobb. 

  Leeresztem a kezemet.

- Akkor miért jött ide előre?

- Mert megláttam önt - mosolyog.

  Tudom, hogy pirulok és be kéne mutatkoznom.  De lehetséges börtönben udvarolni? 

- Marie Grosholtz vagyok.

  Megfogja a kezemet, gyengéden megcsókolja.

- Francois Tussaud. "

Ez volt  Madame Tussaud és férje első találkozása a  Les Carmes börtönben,  miközben mindketten várták a kivégzésüket, mint királypárti felforgatók. A terror dühöngött, Marat halála után Robespierre mindenkit a guillotine alá küldött, aki csak egy kicsit gyanús volt. Férfiakat, nőket, 12, 13 éves gyermekeket, sőt frissen szült nőket is kivégeztek.  Ha olyan nőt vezettek a guillotine alá, aki szoptatott, a hóhér csak fogta a gyereket, a tömegben álló egyik ember kezébe nyomta, azután összekötötte az anya csuklóját és lefejezte az elitéltet. A világ megtébolyodott, az emberélet olcsó volt.  Az elitélteknek a siralomházban levágták a haját, és mindennap várták a halált.  

Marie ekkor már ismert viaszszobrász volt, a királyi család több tagjának is elkészítette a viaszszobrát, bejáratos volt Versailles-ba, bátyjai a svájci gárdában harcoltak a király mellett, származására nézve svájci volt, természetes tehát, hogy meg kellett halnia mint osztályidegennek.  De a sors másképp határozott. Marie Grosholtz  kihúzta  a fejét a guillotine-ból, és Madame Tussaud néven ismert lett nemcsak Európában, hanem az egész világon.  

Anna Maria Grosholtz Strassbourgban született 1761-ben. Édesapját soha nem ismerte, mivel még születése előtt megölték a hétéves háborúban, ahol katonaként szolgált.  Erős természetű anyja a túlélést keresve Bernbe költözött, ahol egy svájci orvos, dr Philippe Curtius házvezetőnője, - később élettársa, majd házastársa lett.  

A doktor az emberi test tanulmányozása érdekében viaszszobrokat készített, majd később, ahogyan szenvedélyévé vált az alkotás, tanítgatta akkor még bejárónőjének a lányát, Anna Maria-t is, hogyan bánjon a viasszal. Amikor a kis család Párizsba költözött, a doktor  már csak a szenvedélyének élt, alkotott.  Elkészítette XV Lajos király híres szeretőjének - Madame De Barry-nak viaszszobrát, ezzel egycsapásra ismert lett.  A kis Marie nagybátyjának hívta a doktort,  aki úgy szerette, és tanította, mintha a saját lánya lett volna. 

Madame Du Barry, a "legöregebb" viaszszobor. Érdekessége, hogy  a tudós doktor gépet épített bele,  amitől a figura mellkasa emelkedett és süllyedt. A látogatók azt mondták, dobog a szíve.

A család hamarosan, 1770-ben megnyitotta önálló kiállitását, ahová özönlöttek az emberek.  Itt már megmutatkozott Mademoiselle Marie Grosholtz üzleti érzéke,  tudta, hogy bármilyen jó is egy termék, reklámozni kell. Kikiáltót alkalmazott, aki egész nap az üzlet előtt állt, és fennhangon hirdette a "soha vissza nem térő alkalmat".  Marie vette át az üzleti könyvek vezetését is. Bácsikája régi szokásait - úgymint csökkentett áron adni jegyet barátoknak, vagy ingyenjegyeket osztogatni nemesuraknak, hölgyeknek - szigorúan megtiltotta. Még a hozzájuk látogató királyi családtól is belépődíjat akart beszedni.  Kicsi viaszfigurákat készített eladásra, amelyet a látogatók megvehettek.

Az üzlet remekül ment. Egy ideig a Palais Royal adott helyet a kiállításnak,  de a leggazdagabb látogatókat elriasztották az ott őgyelgő prostituáltak, s mivel a hely Orléans hercegének volt a tulajdona, a királyi katonáknak tilos volt a belépés ide. Jó üzleti érzékkel Marie belátta, hogy a panoptikumot el kell hozni onnan. Kőkemény üzletasszony volt, aki kiválóan bánt a pénzzel.  Nem volt ritka, hogy többszázan álltak sorba az üzlet előtt, jegyre várva, egy olyan időszakban, amikor kenyérre is alig telt az éhező Párizsban.

A forradalom kitörése után a munka más irányzatot vesz. Eltávolítják  a panoptikumból a királyi család szobrait, és helyette Robespierre, Marat és Danton polgártárs szobrai foglalnak helyet. Azután jött a horrorisztikus felkérés:  halotti maszkot készíteni "hazaárulókról".  A munka jellege az volt, hogy a levágott véres fejről gipszmintát vegyen, és viaszszobrot készítsen róla.  Itt mutatkozott meg Marie erős jelleme. A túlélésért játszott, a tét a saját, és családja élete volt. Mondhatott volna nemet, de akkor másnap kis szerencsével már az ő és szerettei fejét dobták volna a tömegsírba. Kevesebb szerencsével járhatott volna úgy is, mint Lamballe hercegné, akinek élve levágták a mellét és kitépték a szívét majd egy hentesbárddal lefejezték.

 Így jellemezte önmagát: 'Mutatványos vagyok, a halállal járok táncot a szórakoztatásra." Megtanulta, hogy a holtaktól kevésbé kell félni, mint az élőktől. Így később már maga kereste a megörökítésre méltó arcokat. Bejáratos volt a "csontházba", ahol a lefejezett hullákat tárolták, itt vett mintát Marat gyilkosáról egy 17 éves lányról, valamint  a királyról, a királynéról, Maratról, és később Robespierről is. 

Marie Antoinette gyönyörűséges portréja még életében

És halála után, ahogyan a levágott fejéről halotti maszk készül

Amikor megvádolják és  az anyjával együtt börtönbe zárják,  a börtönőr ezt mondja: " A Les Carmes falai között nincs Isten. Isten meghalt a vérpadon a többi arisztokratával együtt."  Ez a mondat nagyon kifejezte, milyen jövőre is számíthat. És ő nem is reménykedett. Mindennap várta a halált, több hónapon keresztül, de végül Robespierre halálával vége lett a terrornak, és a börtönajtók kinyíltak.  

"Francois Tussaud mellettem áll, az arcomat érinti. A szeme vörös, a keze remeg. 

- Madame Tussaud, elkísérne a szabadságba?

Karon fog és olyan mély hálát érzek, amilyent nem tapasztaltam sohasem. Úgy tűnik, Isten még a Les Carmes börtön falai között is létezik."

Nyolc  évvel később Marie Tussaud idősebb fiával Londonba utazik, és soha többé nem néz vissza. 33 éven át városról városra utazott Angliában, egyre népszerűbb panoptikumával. 1822-ben Irországba készültek, ahol turnézni akartak. A hajó kapitánya azonban ittas volt, és a hajó Liverpool partjainál elsüllyedt. Marie és az övéi túlélték a szerencsétlenséget, azonban majdnem minden viaszfigurája odaveszett. 

És a már nem fiatal Madame Tussaud egy doboznyi megmentett makett alapján nekiállt újraalkotni a viaszszobrokat. Kisebbik fia is csatlakozott hozzá, és tovább vitték a családi vállalkozást. 1835-ben, a Baker Streeten végül megnyitották első saját, állandó kiállításukat.  Marie végig aktiv maradt, nyolcvanegy éves korában készítette utolsó viaszszobrát, saját portréját, amely a világ számos viaszmúzeumában ma is látható. 88 éves korában, álmában érte a halál.

Madame Tussaud viaszmúzeuma napjainkban az egyik legjelentősebb turisztikai attrakció Londonban., az Angol Örökség része. A múzeumok száma folyamatosan bővül a világ nagyvárosaiban.  Több mint kétszáz évvel ezelőtt egy félárva lány nagyot mert álmodni.  Soha nem adta fel, változtatott, amikor kellett, újrakezdett, amikor szükséges volt, és maradandót alkotott.  Van úgy, hogy nem királyok és királynék teszik a történelmet csodálatossá, hanem egyszerű emberek, akik jókor vannak jó helyen. Marie Tussaud nyilván nem tartotta szerencsésnek magát, amilyen ilyen mozgalmas időket élt meg, de a történelemnek szerencséje volt, hogy Marie megörökítette a körülötte tomboló eseményeket.

A királyi család a panoptikumban.

Forrás:  Wikipédia, Madame Tussaud panoptikuma,  Michelle Moran: Madame Tussaud, a francia forradalom regénye, Memoirs of Madame Tussaud: her eventful history.

Képek: Wikipédia.