Egy hideg téli napon, 1793 december 3-án a párizsiak ott álltak a  Place de la Revoluton (ma Concorde)  téren, és  szinte megbabonázva figyelték a sikoltozó, hadonászó, életéért rimánkodó  nőt, akit úgy kellett felvonszolni a guillotine-hoz.  Nagyon kevés szimpátiát ébresztett a tömegben, mert legtöbbjük véleménye szerint  csak azt kapta, amit érdemel. Madame Du Barry, ez a sikoltozó, kegyelemért könyörgő szánalmas lény most nagyon messze volt attól a legendás szépségtől, aki 5 éven keresztül uralkodott Versaillesben.

De hát ki is volt ez az asszony? Ki volt Madame du Barry, a legendás szépség, XV. Lajos király szeretője?

Jeanne Bécu 1743-ban született egy varrónő és egy szerzetes törvénytelen kapcsolatából.  Az anya gyermeke születése után hamar dobta a barátot és egy gazdagabb pártfogoltat keresett,  - és talált is, aki a gyönyörű kisleányt kolostorba küldte illemet és jó modort tanulni,  no meg egy kis macskakaparást, amit akkoriban írásnak neveztek.  A zárdában természetesen nem tudták, hogy  kinek a lánya, a szülei mint adóhivatalnokok voltak bejegyezve.  

15 évesen a fiatal Jeanne elhagyta a zárdát, azonban nem volt hová mennie, hiszen a gazdag barát kidobta őt az anyjával együtt az utcára.  Élni kellett valahogyan, először a lányka járta a várost csecsebecséket árulva, később szépségének köszönhetően egy kalaposboltban kezdett el dolgozni. A gyönyörú szép szóke kék szemú lányra felfigyelt Jean Baptiste Du Barry, és bevezette az arisztokrácia köreibe. Ez pedig úgy történt, hogy Du Barry uraságnak volt egy kaszinó álnéven működő bordélyháza, ahová az aranyfürtös, mandulavágású kék szemű leányzó azonnal felvételt nyert. (Nem lehetett túl nehéz és bonyolult az állásinterjú ahogyan én elképzelem.)

A szöszi Jeanne hangzatos új nevet kapott:  Mademoiselle Lange. Du Barry segitett neki megszilárdítani kurtizáni karrierjét a legmagasabb arisztokrata körökben.

Madame du Barry mint gyönyörűséges kurtizán. (Francois Hubert Drouais festénye)

Jeanne igen sikeresé vált az arisztokrácia meghódításában, olyannyira, hogy a királyi miniszterek is felfigyeltek rá, és rendszeres ügyfelekké váltak.  Ez elgondolkodtatta Du Barry mecénást, hiszen ha a hercegekre, márkikra ilyen hatással van ez a kis szőkeség, akkor talán meg lehet próbálkozni vele a királynál is. XV. Lajos király ekkor már özvegy volt, és szeretett barátnőjét, Pompadour  márkinét is eltemette régen. Őfelsége szeretői körében is magányos volt, és küszködött az öregedéssel.  

Azonban egy Mademoiselle Lange név nem megfelelő a királyi hálószobához. Ezért Du Barry férjhez adta a kis kurtizánt a saját testvéréhez.  A szerzetes törvénytelen leányából  márkiné, Madame Du Barry lett, és ezzel a névvel már nem volt akadály az egyébként  nőfaló király ágyába bebújni. Hogy mivel fogta meg a királyt, nem tudni, de a korabeli feljegyzések azt támasztják alá, hogy ez a fiatal nő különb volt kurtizántársainál. Az összes foga megvolt, tehát ápolta őket, és uram bocsá! hetente fürdött,  alaposan megbotránkoztatva ezzel a környezetét. A leányzó tehát  fiatal volt, tiszta és ápolt, szemben a koszos, tetves, és bizony büdös udvarhölgyekkel. A parfüm francia találmány, a mosdatlan test szagát volt hivatott elűzni, de mit lehet elűzni ott, ahol a mosdást évi egy alkalomra redukálták?

Az öreg király alaposan bele is habarodott a fiatal nőbe, annyira, hogy beköltöztette Versailles-ba, hogy mindig kéznél legyen. Ettől fogva a kis kurtizánból lett márkinénak  megszűntek az anyagi gondjai. Állítólag egyszer azt mondta: " a király hamarabb megszorul anyagilag mint én." És ennek elég nagy volt a valóságalapja. Gyakorlatilag mindent elért amit akart a koros uralkodónál.  A pazar élet azonban mégsem volt teljes. Mivel hivatalosan nem volt bemutatva az udvarnál, ezért nappal nem igen mutatkozhatott. Az éjszakák viharosak voltak  a király hálószobájában, de a nappalok meglehetős magányban teltek.

XV. Lajos és Madame Du Barry.(Wikipedia)

Benczúr Gyula gyönyörűséges festénye a Magyar Nemzeti Múzeumban található.

Jeanne büszkesége nem sokáig tudta elviselni a mellőzést az udvar részéről. Ő volt a király szeretője, de nem hivatalosan, - abban az időben a király hivatalos szeretőjének lenni nagy dolog volt ugyanis. Az asszony második volt a királyné után, udvartartása volt éppúgy mint a királynénak,  hasonló tisztelet járt ki neki, de ehhez nemesnek kellett lenni, és nemesi ősöket, valamint élő rokonságot felmutatni, és  illett hivatalosan bemutatva lenni az udvarnál.

Jeanne ezzel szemben rendelkezett egy varrónő anyával, szerzetes apával, viharos múlttal egy bordélyházban, ami igencsak nem volt kívánatos egy hivatalos udvari bemutatásnál. A bemutatáshoz keresztanya kellett ősi múlttal, és hiába keresték a Du Barry fivérek, ezt a megtiszteltetést nem vállalta senki. Ám aki szorgalmasan keres, az talál is végül, ráakadtak egy vidéki nemesasszonyra, aki vállalta a keresztanyaságot megfelelő díjazás ellenében, ( ez a megtiszteltetés majdnem teljesen kiürítette Du Barry asszony pénzesládáját), ám az utolsó pillanatban az idős hölgy  leforrázta a bokáját, és a bemutatás elmaradt. Dumas részletesen és igen élethűen beszámol az eseményről az "Egy orvos feljegyzései" c. könyvében.

Végül nagy keservesen és igen nagy anyagi áldozatok árán csak megtörtént a dolog, 1769 április 22-én a tükörteremben megtörtént a hivatalos bemutatás, Ezzel hivatalosan is elkezdett  uralkodni Versailles-ben a király új mistresse. Udvartartása lett, napi rutinja, saját szerecsen szolgája, Zamor, aki később gyalázatosan elárulta és vérpadra küldte asszonyát. De itt még szolga volt, aki a reggeli csokoládét szervírozta az ágyba, és mindenki irigységére az ő rusnya szemei látták meg először a kegyencnő szépséges testét. 

A kegyencnő reggeli csokoládéja (Wikipedia) 

A kegyencnő egyébként nem volt rosszindulatú. Jószívű volt és segítőkész, ami nem volt jellemző a korabeli udvari emberekre. Feljegyezték, hogy az első kegy, amit a királytől kért, az két ember élete volt, akiket lefejezésre ítéltek.  Egy másik esetben egy ismeretlen fiatal lánynak kért kegyelmet, akit akasztásra ítéltek gyermekgyilkosság miatt, holott csak halvaszületés történt, amit a lány nem jelentett be a hatóságoknak. 

Ám a gyönyörűséges pünkösdi királyságnak hamarosan vége szakadt. A király 1774-ben himlős lett, és gyóntatója, valamint három vénkisasszony leánya addig duruzsoltak a fülébe, amig  végül elküldte Du Barrynét az udvarból.  A márkinő visszavonult vidéki birtokára, ám a király halála után a trónörökös felesége Marie Antoinette -aki egyébként mindig utálta a kegyencnőt-, végérvényesen száműzte az udvarból.  

Egy évig egy kolostorban vezekelt szintén Marie Antoinette jóvoltából, majd kis vidéki birtokán éldegélte a gazdagok életét. Igaz, hogy luxus vette körül, de sokat jótékonykodott és amennyire tudott segített a környékén élő szegényeken.

Sorsát azonban nem kerülhette el. A francia forradalom alatt elfogták, és  1793-ban halálra ítélték. Ugyanabban a börtönben várta a halált, ahol nagy riválisa, Marie Antoinette raboskodott két hónappal azelőtt. Életükben gyűlölték egymást, de halálukkor ugyanabban a sorsban osztoztak. Ugyanaz a cella, ugyanaz a rabszekér, és ugyanaz a vérpad. A különbség annyi volt, hogy míg a királyné emelt fejjel ment fel a vérpadra, addig a kegyencnőt úgy kellett húzni, vonni.

A királyné utolsó mondata ez volt, miután észrevette, hogy a hóhér  lábára lépett: "bocsásszon meg uram, nem állt szándékomban."  Ezzel szemben a kegyencnő ezt kiabálta: "Csak még egy pillanatot hóhér úr, kérem, könyörgöm, csak még egy pillantot adjon!'  De a guillotine bárdja lezuhant.

A Conciergerie, Marie Antoinette és Madame Du Barry cellája. (Wikipedia)

Forrás: Wikipédia: Madame Du Barry

Dumas: Egy orvos feljegyzései,

Herman Eleanor: Sex with Kings

Képek: Wikipédia