"Aki nem látta Granadát, az nem látott semmit", tartja egy spanyol mondás. Granada, az utolsó mór erőditmény volt Spanyolországban.  Állam az államban, más kultúra, vallás, emberek. Az óváros egy hegy tetején terül el, ahonnan a kilátás csodálatos. Előttünk a hegy lábánal templomok, régi kolostorok, lakóházak, és az új város minden nyüzsgésével,  hátunk mögött a Sierra Leona mindig hósapkás káprázatos csúcsai.

Maga Granada felejthetetlen élmény annak, aki egyszer ott járt. A város gyakorlatilag teljes egészében meg van őrizve az utókornak. Az utcák kövei több száz évesek, a fürdőt ma is lehetne használni, az üzletek épp ott vannak mint régen. Ha becsuktam a szememet, akkor láttam a múltat. Láttam a piacot, a nyüzsgést, a szultánák palotájában rettegő háremhölgyeket, akik nem tudták milyen sors vár majd rájuk, ha a keménykezű Izabella királyné elfoglalja Granadát.

Ebben az időben ugyanis már  egész Európa ismerte és félte Kasztiliai Izabella nevét. Ismerték a férjét is, Aragónai Ferdinándot, de a spanyolok a mai napig Izabella nevét teszik előre, és róla emlékeznek meg mint "nagy" uralkodóról. Pedig a kezdet nem volt egyszerű.

Granada, a  szultánák nyári palotájához vezető út januárban. Saját kép.

Kasztilíia Izabella mindössze három éves volt, amikor apja halálakor az anyjával együtt el kellett hagyniuk a királyi udvart.  Féltestvére, IV Henrik került a trónra, akit az utókor Tehetetlen Henrikként ismer, - joggal. Uralkodása alatt a központi hatalom meggyengült, a nemesek azt csináltak, amit akartak. Izabellának nem volt valami fényes a jövője. Férjhezmenni valami öreg herceghez, esetleg egy politikailag fontos házasság, szülni egy rakás gyereket, és meghalni fiatalon, ahogyan ebben az időben ez szokásban volt. De Izabella beleszólt ebbe mint ahogy később sok másba is....

Házasságát  a királyi féltestvér megpróbálta a politikájának megfelően  megszervezni,  két vőlegényt is keresett neki, de rejtélyes módon mint a kettő még az esküvő előtt meghalt. Ezek után Izabella saját kezébe vette a sorsát, és kiszemelte magának Aragóniai Ferdinánd infánst. Házasságot titokban, a király tudta nélkül kötöttek, amire a király válasza az volt, hogy kizárta az örökségből Izabellát, és saját lányát, Johannát nevezte meg teljes jogú uralkodónak.

Izabella azonban nem az a fajta asszony volt, aki beletörődik a dolgokba.  Miközben a férje hazaballagott, hogy segítsen az apjának a Franciaország elleni háborúban, a magányos asszony ügyes politikával maga mellé állította a nemesség nagy részét, akik mind változást akartak. Időközben a király váratlanul, vagy ki tudja hogyan, talán nem is annyira váratlanul meghalt,  és két nappal később Izabella már királynővé koronáztatta magát, Johanna az örökös  pedig mehetett az anyja országába, Portugáliába ha jót akart.

Ismeretlen festő: a királyi pár házasságuk kezdetén

A fiatal királyi párnak alig volt idejük arra, hogy házassági szerődést kössenek, (un. Segoviai szerződés), miszerint egymás társuralkodói lesznek, éljenek egy kis családi életet,  és már ugrottak is bele az örökösödési háborúba Portugáliával, ami teljes öt évig tartott de végül győzelemmel ért véget. Izabella igénye Kasztília trónjára fenntartás nélkül el lett ismerve.

Két év háborúmentes pihenés következett, ekkor volt idejük arra, hogy kitalálják az inkviziciót, amely a mórok és a zsidók tömeges elüldözéséhez vezetett később. És  1481 decemberében elkezdődött a mórok kiszorítása a félszigetről, ami töb mint tíz évig tartó háborúba torkollott. Az okos, művelt mórokkal egyáltalán nem volt könnyű a helyzet, Izabella és Ferdinánd többször is súlyos vereséget szenvedtek, valamint az államkincstár is nagyon megsínyledte az elhúzódó háborút. Ehhez hozzájárult még egy nemesi felkelés is, ami szintén megcsapolta az egyébként is  már pangó kincstárt. Pénzt kellett szerezni valahonnan, mert a híres mondás már akkor is igaz volt, " a háborúhoz három dolog szükséges: pénz, pénz, pénz."(Montecuccoli).

De pénz az nem volt. Ha ironikus akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy a  királynő pedig  mindent megtett a spórolás terén: a palotában nem voltak wc-k, a szolgák reggelente seprűkkel seperték össze az előző napi és éjszaki emberi ürüléket a folyosókon. A királynő saját bevallása szerint életében kétszer fürdött összesen: egyszer, amikor megszületett, és egyszer, a házassága előtt. Tehát nem pocsékolta sem a vizet, sem a szappant. Ezek a dolgok csak nekünk tűnnek borzasztónak, abban az időben ez teljesen normális volt. A nemesek fürdés helyett alsóneműt cseréltek, a pórok azt sem. Ferdinánd sem szédült ki az ágyasházból a felesége szaga miatt,  erre bizonyíték az öt gyermekük, és valószínű az ő szaga sem lehetett egy fergeteges férfiillat.

Ekkor történt, hogy 1486 januárjában Madrid melletti palotájában az uralkodó pár egy ismeretlen genovai tengerészt fogadott kihallgatáson, aki Kinának és az "Indiáknak" az Atlanti Óceánon történő elérését ajánlotta.  A tengerészt Kolombusz Kristófnak hívták. A terv hihetetlennek és költségesnek tűnt, olyannyira, hogy a király nem is pazarolt rá sok időt.  A királyné azonban elgondolkodott a merész vállalkozáson, és megígérte, ahogy a helyzet lehetővé teszi, visszatérnek rá.  A szerencse a kezére játszott, mivel Granadában polgárháború tört ki, és a mórok hatalma meggyengült. Izabella és Ferdinánd 1491-ben körülzárták Granadát, megkezték az ostromot, és 8 hónappal később a város kapitulált. 

Itt tért vissza Izabella Kolombusz kalandos tervére. Mivel nem volt  egy vasa sem, és az államkincstár is kongott az ürességtől, ezért saját ékszereit zálogosította el erre a vállalkozásra. 1492-ben három soványka hajóval (ennyire futotta) elindította Kolombuszt az ismeretlen felé. Történészek szerint élete egyik legjobb döntését hozta meg ezzel.

Delacroix: Kolombusz visszatérése

Ettől kezdve ha lehet ezt mondani, a dolgok nemcsak rendeződtek, de egyre jobbak lettek a Hispániai félszigeten.  Pénz többé nem számított, mert az Új Világból özönlött az arany. Kiépítették a tengeri hadsereget, elkezték a gyarmatosítást, kiűzték a zsidókat és a mórokat. A kétes hírű VI. Sándor Borgia pápától megkapták a "legkatolikusabb királyok" címet. Gyermekeiket kiházasították, kettőnek a neve figyelemre méltó: az egyik őrült Johanna néven lett ismeretes, a másik pedig, Katalin a feleségfejező VIII. Henrik első felesége lett.

Megoszlik az utókor megítélése Izabella személyét illetően. Egyesek, elsősorban persze a spanyolok szemében az egyik legnagyobb uralkodó volt,  csatáit rendre a csatamezőn és nem a szobájából vívta, a lelkes katonák boldogan haltak meg érte, hiszen a királynőjük mindig ott volt velük a harcmezőn. Ő és férje egyesítették Spanyolországot, és egy erős, központilag irányított  országot hagytak maguk után.  Politikailag is ügyes döntéseket hozott, és még arra is volt ideje, hogy feleség és anya legyen. (Fürödni már nem ért rá, erre nem volt elég ideje nyilván.)

Ugyanakkor az ő ötlete volt az inkvizíció, az emberek elevenen elégetése, országából a zsidók és mórok kiűzése.  Számára az egységes birodalomba nem fért bele a kisebbség, mert ezzel állandó bajok jártak volna.  Mivel én nem vagyok történész, én nem ítélkezem.  Egy erős asszony érdekes, és kockázatos életét látom csak.

Amikor elhagyjuk Granadát, van egy kanyar, ahonnan visszanézve még látszik a város. A hatalmas kőfalak a város körül félelmetes de csodálatos látványt alkotnak. A helyet a mór sóhajának hívják. A legenda szerint itt fordult vissza Boabdil, Granada utolsó emírje hogy végső búcsút vegyen a helytől ahol született, élt, és otthona volt.  Szemében könnyek voltak, az anyja arcán pedig megvetés. Soha többé nem térhettek vissza gyönyörűséges városukba.

500 éve nyitva. Egy bolt Granadában.  Saját kép.

Aki Granadába utazik, javaslom a belépőjegyet előre vegye meg online. A turista rengeteg, még januárban is félórát kellett a sorban ácsorogni érte. És senki ne gondolja, hogy egy két órás program, Granadára még egy nap sem elég.

Forrás: Wikipédia: Isabella I. of Castile,  Kirsten Downey: Isabella, the warrior Queen

Képek: Wikipédia, saját képek

A képeim elvitele csak a forrásanyag megnevezése mellett engedélyezett.